"sok kis csillogó mozaik-darabka...összerakva a képet, elvezetnek hozzám."

Nos, köszönöm jól, egyben vagyok,
ha még nem is teljes egészen,
de már magamat adom, másoknak,
s néha magamnak is, merészen.

Valami titkos rend tart össze, érzem,
s már nem idegen vagy ismeretlen,
az a másik, ha a tükörképet nézem.
Még mindig a szerelmet remélem,

mikor, ha szeretek, szeret kezem,
a szemem, a szívem, s a lábam is,
s bár gyakran nem szeretkezem,
nekem már élvezet a vágya is...

A konok vágy tart mindig rendet bennem,
hogy egy jó illatban végre megfürödhessem.

W.