Dave

Jesus holds his birthday today...

happiness/endless

Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
másfélezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifju szépség,
hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték –
oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!

/ Zelk Zoltán: Tizennégy sor /

In Memoriam

A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik.

Popper Péter

1933 - 2010

Sokat hagyott itt, sosem fogom tudni neki megköszönni.
Az ilyen pozitív löketeket például...

és jó...

Szerelem az, ha
ébredned is jó azzal,
akivel alszol.

/ Fodor Ákos /

mindig késel...

Sietsz. Késel. Félsz. Azért is belevágsz,
belém vágsz. A mozdulat közepén
megbénulsz, már annyira bánod. Meg-
teszed és nem: maga magával
törlöd a tényt. Mindez még csak
rossz sem.
Aztán megint
késel majd.
(...)

/ Fodor Ákos /

várlak...

Rólad beszél
Az este, a szél,
A beálló csönd,
A hajnal, az éj,
Az ima, az álom,
És minden szavam...
Várlak haza:
Ajtóm nyitva van.

/ Bonanza Banzai /



Ha nem maradsz sokáig távol, itt foglak várni egész életemben.

/ Oscar Wilde /

forever

...and I approved.

éjjel-nappal

Addig kerestelek,

míg meg nem találtál
- s hogy ez megeshetett,
úgy érzem: becsesebb
életnél, halálnál.

Mindaddig vártalak,
míg el nem értelek
s a Pontnyi Pillanat
támasz - pontunk marad,
hol nincs enyém-tied.

(...)

Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
meg - megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!
- S e győztesen, s e vesztesen,
félálomban suttogjuk: i g e n.
Álmunk mély és teljes legyen.
S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
ébredj velem,
Jobbik Felem,
ÉBREDJ VELEM!

/ Fodor Ákos: Vakvágta /



aludj velem, ébredj velem... mi(nd)egy(ütt).

...az a pont pont az a pont...

Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.

/ Laurell Kaye Hamilton /

lufi

Egy szívnek látszó luftballon
Szétdurrant egy hajnalon,
És tűzvörösre kente át a város minden ablakát,
Színes lett a színtelen
és égbe rántott hirtelen
Vagy száz zsinór vállamon,
Száz szerelmes luftballon.


Száz szerelmes szív az égen
Száll a szélben kéz a kézben,
Egy te vagy, s egy én vagyok,
Csak ámulnak az angyalok:
Szárnyak nélkül hogy lehet,
felhőn járnak emberek?!
Kit érdekel, ha jó nagyon,
hát vidd a szívem luftballon!

/Sugarloaf : Luftballon /

úszunk

- Arra gondoltam... Te és Én... talán elmehetnénk valahová... együtt. Mostanában. Ma. Most azonnal. Gyere velem!
- Nem, én... nem hiszem, hogy ez lehetséges.
- Miért nem?
- Mert azt hiszem, ha Mi együtt elmegyünk valahová, attól félek, egy nap, talán nem ma, nem is holnap, de egy nap hirtelen... sírni kezdenék... olyan nagyon, hogy semmi és senki nem állítana meg. És a könnyek megtöltenék a szobát, és én nem kapnék levegőt, magammal rántanálak, és mindketten megfulladnánk.
- Megtanulok úszni. Esküszöm, megtanulok úszni.

/ A szavak titkos élete (La vida secreta de las palabras) /

nekem...

...most annyira jó, hogy inkább nem is kezdem el mesélni. úgyis csak irigyelnéd.



"Vannak ilyen ritka pillanatok az életben - amikor a színek hirtelen színesebbek lesznek, minden felderül, tisztábban hallod a hangokat, jobban ízlik az étel, és mindig, minden egyes pillanatban ő jár a fejedben, közben pedig tudod, hogy a másik pontosan ugyanezt érzi irántad."

/ Harlan Coben /

minden azért történik...

"A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást." / Paulo Coelho /

...sokszor olvastam már, és mivel magaménak is tekintem, hangoztatom is gyakran azokat az elméleteket, hogy "mindennek oka van", "ok és okozat", nameg a tér és az idő össze- vagy éppen össze nem függései...és a többi. és most, talán életemben először megláttam, hogyan is történik mindez a valóságban. idáig kellett jönni, hogy visszanézhessek, és átlássam.
azért kell tehát mindenkire nagyon figyelned, akivel valaha is találkozol, mert sosem tudhatod, hogy egy, két vagy x év múlva nem látod-e meg újra, hogy amit akkor még nem láttál benne, talán azt is megtaláld, hogy amire akkor nem gondoltál, arra gondolj most...
minden találkozás fontos, vagy majd az lesz egyszer.

sok kicsi pont, sok, kicsi esemény, sok kicsi állomás az úton.
sok kicsi pont, sok kicsi lélek, sok kicsi érzés.
sok kicsi pont...épp olyanok, mint a csillagok.

"It is written in the stars above..."

többet nem

van, hogy kell egy beszélgetős éjjel, pár óra meg egy jó nagy "képzelt pofon" a valódi arcodnak (vagy inkább a szívnek...), és az, amit eddig már összegereblyéztél magadban, az most egy jó nagy kupac lesz végül, ott áll egyben, és... felszabadító érzés, ahogy éjjel a telihold fényénél felgyújtod az egészet.

megváltás.

megtanultam: többet nem.

és még csak ezután jött az a kósza meteor...

vasárnap száraz villámlás
bíborrózsaszín volt az ég alja
mintha emlékképek villantak
volna fel bombázások lettek volna

hétfőre sár volt és március
vége belvíz degeszre dagadt
fűcsomók rossz álom mélyre
ásott gondolatok

(...)

keddre tavasz lett teljesen a
városház téren napozni lehetett
volna elégedetten lefestett
volt az ég alja lassan kortyolt bor

in vino veritas tiéd

Isten a bírám enyém

nevünkön mi írva van

mára ismét hó hullt
szerda van eszembejutott az
az este mikor tébláboltam
magamban a hegyen
gondolataimmal
gondolataimból
kiutat keresve

bár lenne a maradék
tiszta őszinte tél
szívesen elviselném

mint lányt ki mosolyogva
letérdel száját kitátva
izgatott hévvel

bár lenne a maradék megállt idő

10 perccel 4 előtt

hogy ne kéne mozdulni
semerre legalább egy
ideig maradni egy helybe...

döntse el hogy mit akar

végig a hólepte hegyeket

viselni egyszerre hideget s
meleget veled s nélküled

nem lehet

/ Kiss Dániel - Szeszélyes töltöttség /

soha se mondd...

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sószagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

/ Szabó Magda - Sohasem /

addicted

azok a napok a jók, mikor annyi dolgom van, hogy csak rohangálok fel-alá, mint a mérgezett egér, és alig van időm, arra gondolni, hogy mennyire kellenél... azt hiszem, Te, de legalább valaki, valami, ami elbódít, amiért/amitől odavagyok... de szerencsére nem tudok, mert alig van időm érezni, alig van...

alig ötpercenként.

áldás vagy büntetés

Ki vagy te, aki
visszafogtad futásomat?
Mért vagy erősebb,
mint az ösztön,
mely más utat mutat?
Iszonyodásom menedékét,
mért szegetted velem a békét,
amelyet a földdel kötöttem,
hogy bírjam, ha föld lesz fölöttem?

(...)
lebeg az együgyű reménység,
hogy te meg én, s a jegenyék talán,
akik hallgatták vad szivünk verését,
mi mégis, mégis, mégis...

Ó, talány, ki fejt meg téged?
Ha körülnézel, kiborul a táj,
feldőlt kosár, mikor mosolyogsz,
jó mezőn futkos valami nyáj,
ha megszólalsz, felemeli fejét a folyó,
úgy lesi beszéded. Téged szeretlek?
Téged, vagy a mindenséget?

(...)
Futni szeretnék, be az éj alá.
Ki van ott, aki hív?
Ha láthatnál most szívemig!
Mily zavart e szív.

Én nem örömökre születtem.
Neked mért örülök?
Rég nem lehetnek terveim.
Most mire készülök?
Bokám és útjaim szilárdak.
Most miért szédülök?
Jaj, mennyire félbemaradtam!
Hát mégis repülök?

Még nem tudom, mi vagy nekem,
áldás, vagy büntetés.
De elfogadlak, mint erem
e lázas lüktetést.
Hát vonj a sűrű méz alá,
míg szárnyam-lábam befenem,
s eláraszt villogó homállyal
az irgalmatlan szerelem.

/ Szabó Magda - Elfogadlak /

a falra akasztom

Ölelésemet õrzi a nyárvörös aszfalt és a sötétség,
a víz a fák s a csont ropogása,
(...)
Cigarettát bodorítok az égnek jelvény gyanánt,
de mondd, miért érzem azt,
hogy minden füstgomoly csak segélykiáltás!
Gyakran kártyázom a világgal,
s örülök, ha adut oszt néha,
de ha érintésedet érzem a hátamon,
mindez mit se jelent.
Fehér az arcom a kicsapódott sótól, annyit sírtam,
szeretném kiszúrni mindkét szemed,
hogy azt lásd, amit én.
Olyan szeretnék lenni, mint a borostyán a fán,
magasra kúsznék rajtad és mélyben gyökereznék benned,
hogy soha ne tudj szabadulni
tõlem.
Hajnali vonat viszi a harapásainkat
távoli városok felé,
én pedig csak integetek nékik.
A karmolások nyomait a hátamról a falra akasztom,
s ha szomorú leszek egyszer, büszkén bámulom õket.
(...)


/Járvás Péter - Méregerős, részletek /

bumeráng

ki(m) vagy Te, nem tudom, de valahogy mindig visszatérsz, ciklikusan, mert úgy látszik ez a ciklus-dolog üldözi a nőket úton-útfélen.
ugyan, nem is! inkább egy bumeráng vagy, de nincs benned semmi ráció, semmi rendszer, biztos ez (is) az, ami olyan nagyon vonz(ó) Benned. és hihetetlen érzékkel találsz célba és találod meg a "mikor"-t, a gyengéimbe vagy a vesémbe látsz. ..és én egyszer csak benne ülök a helyzetben, hűvös a padló, de kit érdekel ez most, mikor a prímán megválasztott pezsgő buborékjain át nézünk egymásra, és addig beszélsz hozzám, míg hajnal lesz, és világos. világos, mindig eggyel több ablakot nyitsz ki Magadból, amitől kicsit meg is ijedek belül, aztán lefagyok, mint a jó vindóz, és nem akarok menekülni, nem akarok nemet mondani, pedig talán kellene, mert minden után majd megint napokig csak ez az állapot lesz, ez van: kóvályogsz a fejemben, én meg a lakásban, mert jó tehetséggel eléred, hogy minden mozdulatban emlékezzek Rád. mániákus gyűjtő vagyok: az ölelések nyomát körberajzolom magamon, és minden harapást keretbe foglalva a falra akasztok, szép kis privát galéria lesz egyszer (remélem), természetes, hogy a nagyközönség felé nem nyitott.

nem tudom, hogy mindez "áldás vagy átok", és nem tudom, mi az oka, hogy idővel mindig visszatalálsz hozzám, nem tudom, ki(m) vagy nekem, a körülmények áldozata vagyok.

de azt mondják, a jó bumeráng visszajön.
légy jó...

és mára ez