Ölelésemet õrzi a nyárvörös aszfalt és a sötétség,
a víz a fák s a csont ropogása,
(...)
Cigarettát bodorítok az égnek jelvény gyanánt,
de mondd, miért érzem azt,
hogy minden füstgomoly csak segélykiáltás!
Gyakran kártyázom a világgal,
s örülök, ha adut oszt néha,
de ha érintésedet érzem a hátamon,
mindez mit se jelent.
Fehér az arcom a kicsapódott sótól, annyit sírtam,
szeretném kiszúrni mindkét szemed,
hogy azt lásd, amit én.
Olyan szeretnék lenni, mint a borostyán a fán,
magasra kúsznék rajtad és mélyben gyökereznék benned,
hogy soha ne tudj szabadulni
tõlem.
Hajnali vonat viszi a harapásainkat
távoli városok felé,
én pedig csak integetek nékik.
A karmolások nyomait a hátamról a falra akasztom,
s ha szomorú leszek egyszer, büszkén bámulom õket.
(...)
/Járvás Péter - Méregerős, részletek /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése