"Az ember mindig jobbat remél..."

na igen. mert van az a pont, amikor már nem is vár, csak remél. én is emberből vagyok, sőt női emberből, aki álmodozik, meg naív, meg csapzott is már egy kicsit...szóval halmozottan hátrányos helyzetű vagyok.
pedig általában véve - szerintem - nincsenek nagy elvárásaim...
szeretem, ha meghallgatnak, és én is meghallgatok cserébe.
szeretem, ha ugyanazokat szeretik, mint én, ha meg mégsem, akkor legalább megpróbálják, mert én is ezt teszem cserébe.
szeretek rendezkedni, szervezkedni, dönteni (jól-rosszul), szeretem, ha valaki tud dönteni, és nem szeretem azokat a mondatokat, hogy: "Ahogy gondolod....", "Nekem mindegy...", "Nem tudom...".
szeretek jönni-menni, képtelen vagyok otthon ülni, szeretem, ha a másik is zsong, legalább néha.
szeretek finomakat főzni, minden ételbe, egy reggeli rántottába is belefőzöm magamat, és szeretem, ha azt mondják, hogy finomat főztem.
szeretem, ha azt mondják: finom vagyok.
szeretek reggel lustálkodni valakivel, ha épp nincs dolgom, ami után rohanjak, és szeretek egy végigtalpalt éjszaka után belemerülni az álmaiba.
szeretem, ha néha ő is belemerül. ha belémmerül.
szeretem, ha becéznek, szeretek gügyögni is, máskor meg azt, ha csúnyán beszélnek velem. szeretem, ha valaki meglátja a helyzetben, hogy az éppen melyik.
szeretek sokat beszélni, mindent csak úgy élek meg, ha megbeszélem, legalábbis átgondolom, és szeretem, ha ez kölcsönös. máskor meg szeretem a csendet, szeretem a beszédes pillantásokat, amik tényleg beszélnek, a beszédes érintéseket, amik többet mondanak, és szeretem, ha valaki meglátja a helyzetben, hogy akkor éppen melyiket szeretem.
szeretem, ha hirtelen, a semmiből megcsókolnak, nem az olyan "öregházasság-féle" semmilyen puszikákat szeretem, hanem az igazit, a nyelveset, a franciát.

szeretek feloldódni a másikban, mellette, és szeretem, ha ez kölcsönös.
szeretnék.
és nem, azért sem hiszem el, hogy nincs ilyen... már csak azért sem, mert tudom, hogy van, tudom, mert már megéltem...rég.
egyszer valaki a fejemhez vágta, hogy a múltban élek. nem, nem hiszem, hogy így lenne. csak szeretnék megint olyan érzéseket, vagy nem is ugyanolyanokat, de valami hasonlót.
valamit, amit a múltamból (csak abból táplálkozhatom, ami már megtörtént....) most megálmodok, és egyszercsak úgy lesz. csak lesz, tudom.
pár év múlva majd mindennek, ami mostanában történt, meg lesz a helye és értelme, ebben hiszek, ebből merítek. valamiből kell...
egy álomban élek, de legalább van egy álmom...

szeretek álmodni, és szeretem, ha a másik velem álmodik.