Czeizel Endrével, na vele kellene beszélnem, mert már biztos vagyok benne, hogy ezekkel az iksz és ipszilon kromoszómákkal van a hiba. Nő és férfi: két külön bolygó, két külön világ, és minden nappal, minden új ismeretséggel - legyen az barát, vagy...más - arra jövök rá, hogy talán soha nem fogom megérteni őket. Sosem fogom tudni úgy kezelni a helyzeteket, ahogy kell, úgy reagálni, úgy szólni, úgy nézni...
Eseményekre, mondatokra mindig más reakció érkezik felém, mint amit várok. Várok. Igen, várok és nem elvárok, de mégis sokszor érzem azt, hogy amit én szeretnék, az sok. Akkor mégiscsak nagyok az elvárásaim... Szóval én sem értem. És ha olykor már fáradt vagyok az egésztől, akkor úgy döntök, hogy nem is akarom érteni. És majd nem gondolkodom annyit. De a folyton-gondolkodás az én nikotinom, a második számú, és egyikről sem tudok leszokni...
Most ott tarok, hogy igen, vannak elvárásaim. Mindenkinek vannak. Elvárásokból lesznek később a kompromisszumok. Kötöttem már párat eddig, ergo képes vagyok rá. Ez megnyugtat. Legalább ez. De végül mindig azt kell látnom, hogy ha csak egy pillanatra is felvillannak a férfiagy képzeletbeli belső képernyőjén olyan szavak, amikből egy kicsit is komoly dolgokra, a jövőre, az együtt-re, a nekünk-re, a mi-re lehet asszociálni, akkor kapufa. Ha érdeklődsz, ha törődsz, ha megosztasz, ha... kapufa. Pedig egy kapcsolat, egy társ nem szünteti meg a másikat lenni, önmagában, egyénként...
Lejjebb kellene vinni a lécet? Talán lejjebb, igen, mert ha én elvárásokat támasztok egy férfival szemben, annak csak az lesz az eredménye, hogy elmegy a kisebb elvárás/kockázat/érzés irányába és kész.
Lejjebb kellene vinni a lécet? Persze, aprópénzre váltani magam...inkább nem.
Aki elmegy a kisebb elvárás/kockázat/érzés irányába, mert sok az, amim van... az nem nekem való. Akinek kevés, az meg aztán végképp.
Ha az ember tele van szeretettel, érzésekkel, vágyakkal, azok ott dörömbölnek bent, rugdalnak, mintha a gyermekeid lennének... De egy anya a gyerekét sem bízza rá akárkire, hiszen annyi rosszat hallani manapság...
2 megjegyzés:
"...az emberi kapcsolatokról elmélkedtem. Vannak olyanok, amelyek új távlatokat nyitnak meg; olyanok, melyeket megszoktunk és szeretünk; aztán, amik egy csomó kérdést vetnek fel. Vannak, amelyek váratlan fordulatot vesznek; és vannak, amelyek messze visznek onnan, ahonnan indultunk. Sőt, olyanok is, amelyek visszahoznak. De mind közül a legizgalmasabb és legfontosabb az, amit saját magunkkal tartunk fenn."
Sosenem szabad feladni magad! Egyéniség! Ez az ami benned megvan, mások meg csak álmodnak róla! Különleges vagy! Én már tudom, és biztos vagyok benne, hogy rá fog majd az is jönni, akinek TE, önön magad kell majd!
köszönöm :$
én meg csak úgy bízok, bizakodok...
Megjegyzés küldése