Egész nap, késő délutánig a szívem akart kiszakadni a helyéből...olyan érdekes, ismeretlen fájdalom(?)...sosem éreztem még. Napok óta az ég akart fentről leszakadni, de nem ment neki, hiába akarta, csak nyomta fentről a tüdőmet, a fejemet, a párát, a homályt.
Ma kicsit felszakadt, ebből kaptam egy igazi májusi záport hazafelé. És eső elől fedezék kell, ezért szívgyógyításra ettem a cukrászdában egy szatmári szilvás tortaszeletet... hát nem mondom, hogy ez a megoldás a világbékére, de azért elég hatásos!
Aztán, hogy ne legyen mégse igazi érfelvágós hangulatú napom (na jó ez túlzás, nem vagyok az a szuicid fajta...) Sors bácsi kikukkantott az esőfelhők mögül, és bedobott gyorsan a forgatókönyvbe egy-két véletlen találkozást meg jókedvű sörözést. Ezúton köszönöm neki.
Itthon pedig várt a legőszintébb lény a Földön, aki olyan őszintén örül, bármikor jövök, olyan szomorúan sír mindig, bárhová megyek...és leültem mellé a lépcsőre, megöleltem és - olyan jól esett - sírtam. Májusi esők...
De, végülis, "a felhők fölött mindig kék..."
És, végülis, eltelt ez a nap is.
Házunk falához csontot vág a hold.
Aludni kéne. Mindegy, kinek.
Csillagot számol, ma mennyit rabolt.
Eltelt ez a nap. El. Elvileg.
/Jónás Tamás/
2 megjegyzés:
közhely - májusi eső aranyat ér (vicces, h első gépelésre 'aranyér'-t írtam...)
igen, aranyat ér az ilyen néha. vagy még annál is többet.
(jól tudod, hogy szeretem a közhelyeket... mert igazak.)
Megjegyzés küldése