"Mindig van valami a számban. Én nem tudom, de ez már ijesztő. Jelenleg egy műanyag pálcikát táncoltatok a nyelvemmel – ez minden, ami szegény nyalókából maradt. Spéci darab volt amúgy, eperízű nyalóka-robbanóscukorka kombó. Van abban valami felemelő, amikor csak ülsz az íróasztalodnál, és nyitott szájjal hallgatod a tűzijátékot odabenn, a búrád odvában.
Mindig van valami a számban. Rágógumi, cigaretta, söröspohár széle, a saját mutatóujjam, vagy épp másé. Vagy egy kávéskanál, például.
Ha pedig nincsen semmi a számban, akkor maga a szám van a számban. Harapdálom az ajkamat. Tornáztatom a nyelvem a fogaim tövén.
Aztán gyorsan keresek valami felnőttes cumit – amivel nem röhögnek ki. Mert ha például egy ceruzát szopogat az ember, egyből okosnak és felnőttesnek néz ki, mint ahogyan cigivel is. És mégsem cumizhatok ennyi idősen.
Semmi kétség – ez biza orális fixáció.
Orálisan fixált vagyok.
Kellene, hogy ez zavarjon?
Baj, hogy nem zavar?"
na, végre megtaláltam ezt itt, és most aztán megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen defektes. eddig azt hittem, hogy csak én tulajdonítok ennek ekkora jelentőséget. biztos csak a sok freudi behatás, szerinte, a pszichoanalitikus iskola szerint ugyanis, ha 1,5 éves koráig, azaz az orális szakaszban nem szopik eleget a csecsemő, nagyobb az esélye az orális fixáció kialakulásának... és erre nem olyan régen döbbentem rá, hogy én tulajdonképpen sohasem éltem át a csecsemőszoptatást, mint élményt...anyámnak nem volt teje, úgy vették nekem az anyatejet... hát Freud, meg az elméletei, ugye-ugye...
biztos ezért van hogy kanalat, tollat, ceruzát, szívószálat, gyufaszálat, ropit, réten fűszálat...akármit rágcsálok folyton, leeszem a túró rudi csokiját, körbe, apránként, módszeresen, na meg persze a cigizés... és a múltkorában rájöttünk egy kedves ismerőslánnyal, hogy a nyelv-piercinget is valahová ide vezethetjük vissza, ha nagyon akarjuk.
olvastam, hogy a dohányzás maga, mint szokás, még nem feltétlenül jelent orális fixációt, viszont az orálisan fixált egyén kiemelten szerepet tulajdonít a szájának. A szájának, és mindannak, amit azzal lehet csinálni, legyen szó beszédről, ivásról, evésről, szexuális aktusról vagy éppen a cigarettázásról.
stimmt, minden.
na, akkor rágyújtok má'.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése