látod, mennyire különbözőek vagyunk? az egyik azt mondja: kitörölné, még az életéből is, minden butaságot, amit csinált, mindent, amivel fájdalmat okozott, csak, hogy nekem jobb legyen. kitörölné, de nem lehet. azt mondtam neki, hogy én nem is akarom. nem, hiszen minden kellett, hogy az legyen, ami most van. a rossz is.
néha már úgy érzem, olyan vagyok, mint egy papagáj: én folyton ugyanazokat ismétlem, valahogy mégsem értik meg. vagy csak kevesen. de még mindig így, még mindig ezt hiszem: ami nem öl meg, az megerősít. így élek, és erősödöm. aki fél, hát féljen, jobb is félni, mint meg...
és a másik? a másik blokkol, belülről, reflexből és zsigerből, minden butaságot, amit csinált, mindent, amivel fájdalmat okozott, csak, hogy nekem jobb legyen. ő elfelejtette, (azt mondja magának, és elhiszi...) mert el akarta, és most azt szeretné, hogy felejtsem el én is. de nem lehet. attól, hogy valamit letakarunk, az még nem tűnik el.
hol vagy ilyenkor, Rodolfo?
lám, így múlik el a világ dicsősége, átmulatott péntek és szombat estéken hagyjuk a lelkünket, elveszítünk és megtalálunk barátokat, és szaladnánk valaki után, közben elüldöznénk amazt... túl hamar kimondott vagy túl későn meghallott szavak felett kesergünk, és ha délután kicsit előbújik a Nap, legyengült sugarai és a csípős szél végre a fejünkbe veri, hogy ennek vége, ahogy a nyárnak is vége, mert már október van, lehullottak a levelek, és akármilyen gyönyörű is az őszi avar, azt sosem szabad elfelejteni, hogy az egész sárgás-pirosas csoda valójában rothadás és pusztulás. milyen szép...
"mostantól hűvösebb napok jönnek", lefekvés előtt már be kell melegíteni a paplant.
néha már úgy érzem, olyan vagyok, mint egy papagáj: én folyton ugyanazokat ismétlem, valahogy mégsem értik meg. vagy csak kevesen. de még mindig így, még mindig ezt hiszem: ami nem öl meg, az megerősít. így élek, és erősödöm. aki fél, hát féljen, jobb is félni, mint meg...
és a másik? a másik blokkol, belülről, reflexből és zsigerből, minden butaságot, amit csinált, mindent, amivel fájdalmat okozott, csak, hogy nekem jobb legyen. ő elfelejtette, (azt mondja magának, és elhiszi...) mert el akarta, és most azt szeretné, hogy felejtsem el én is. de nem lehet. attól, hogy valamit letakarunk, az még nem tűnik el.
hol vagy ilyenkor, Rodolfo?
lám, így múlik el a világ dicsősége, átmulatott péntek és szombat estéken hagyjuk a lelkünket, elveszítünk és megtalálunk barátokat, és szaladnánk valaki után, közben elüldöznénk amazt... túl hamar kimondott vagy túl későn meghallott szavak felett kesergünk, és ha délután kicsit előbújik a Nap, legyengült sugarai és a csípős szél végre a fejünkbe veri, hogy ennek vége, ahogy a nyárnak is vége, mert már október van, lehullottak a levelek, és akármilyen gyönyörű is az őszi avar, azt sosem szabad elfelejteni, hogy az egész sárgás-pirosas csoda valójában rothadás és pusztulás. milyen szép...
"mostantól hűvösebb napok jönnek", lefekvés előtt már be kell melegíteni a paplant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése