olyan vagyok, mint egy holdkóros. mint egy hősszerelmes tinilány valami bárgyú történetből, mondjuk a bravo tizenkettedik oldaláról. ha napközben ilyen-olyan helyzetekben, erről-arról hirtelen eszembe jut, csak mosolygok. minden hozzám eljutó betűje, minden szó boldoggá tesz, mert tudom belőlük, hogy van. ha valakinek a puszta létezése erőt, nyugalmat, értelmet ad annak, hogy minden újabb reggel felkelj, azt minek nevezed? én tudom, de még magamnak se mondom meg, mert ez "most még titok..."
mekkora hülyeség, gondolom meg néha, 'mikor nincs is itt, nincs velem... és mikor láttam utoljára, napját sem tudom... (dehogynem, tudom: mindig péntek...)
nincs. na és? még lehet. lesz is, mert minden(t) lehet...
ha most kívülről látnám/hallanám magamat...biztos betegesnek tűnhet.
pedig nem az, egyszerűen csak tudom, hogy így lesz. ha az ember gondosan végignézi az életét , rájön, hogy mindig mindent megkapott, amit igazán akart. amit nem, azt vagy nem akarta teljes szívével, vagy nem az, nem akkor és nem annyi....járt neki. de egyszer utolér.
mekkora hülyeség, gondolom meg néha, 'mikor nincs is itt, nincs velem... és mikor láttam utoljára, napját sem tudom... (dehogynem, tudom: mindig péntek...)
nincs. na és? még lehet. lesz is, mert minden(t) lehet...
ha most kívülről látnám/hallanám magamat...biztos betegesnek tűnhet.
pedig nem az, egyszerűen csak tudom, hogy így lesz. ha az ember gondosan végignézi az életét , rájön, hogy mindig mindent megkapott, amit igazán akart. amit nem, azt vagy nem akarta teljes szívével, vagy nem az, nem akkor és nem annyi....járt neki. de egyszer utolér.
oké, talán beteges, de nem érdekel.
csak élvezem, ahogy minden nap duettet énekel bennem a türelem és a vágy.
és táncolok.
csak élvezem, ahogy minden nap duettet énekel bennem a türelem és a vágy.
és táncolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése