"sok kis csillogó mozaik-darabka...összerakva a képet, elvezetnek hozzám."

Alig.
Múlik az idő.
Még mindig:
tíz, vagy tizenegy.
Várok valakit,
aki végre
rendbe tesz:
a szívemre lelket,
a szájamra nyálat ken.
Kívül óra,
belül semmi
nem mér.
Áll a rendszer.
Lomha testek
mozognak az égen.
Föntről le,
lentről föl.
Kanna vér
úszik az érben.
Meddig bírom...?

[....]

/ Tandori Dezső /